Miért éppen Minnesota? avagy csereév Amerikában: Indulás

A reptérre 4:30-kor kellett kiérnem. Este pakoltunk össze, a limit 23 kg volt. Az első nagy bőrönd félig alap ruhadarabokkal (téli cucc nem is volt) és már 25 kg volt. Még alap ruhák is hiányoztak. Apáék 23h-kor elmentek egy kisebb, de könnyebb bőröndöt venni. Abba pedig alig fértem be. Habár a cuccom körülbelül meg volt. Anya ült rá úgy húztuk össze- 1:30 kor feküdtem le 2:15-kor már keltem. Még be kellett fejeznem egy-két személyes dolgot. 6:15-kor indult a gépem Frankfurtba. A táskaátvizsgáláson majdnem a dobozban hagytam az útlevelemet és a repjegyeimet.A Check-in- nél állt egy "burzsoá " család. Mondtam egyik fiúnak, hogy "Úr Isten! Milyen sznobbok!" Apának, fiúnak hátra nyalt haj, szemüveg, ing zakó (fiú annyi idős volt, mint Én kb.) Másik fiú golfos sapkában, ing, szövetnadrág. A repülőn a sors fintoraként ez a fiú ült mellém és beszélgettük végig a 1:30 órát. Ezek után jobb lenne nem ítélni a külsőből. A gépen az volt a legfurcsább, hogy Lufthansa volt és hiába ment Magyarországról a gép első nyelv a német volt aztán angol és néha magyar. A légiutas kísérők is németül beszéltek csak pedig a gép 50%-a magyar utasokból állt. Ez valahol kicsit szomorú. A Washingtonba menő gép 8:55 repülési ideje alatt nem beszélgettem senkivel. A kaja elég kevés és pocsék volt. Milyen pizza az ami 9 hónapig jó?! A monitort 3 órát nyomkodtam előttem, de semmi értelmeset nem találtam. A "World in 90 mintutes"-t néztem meg ami 60 perc volt!!! 3-szor aludtam kétszer gyerek üvöltésre keltem. A gép leszállt előtte egy csomó figyelmeztetés volt, hogy töltsünk ki egy lapot, hát mi nem kaptunk. Odaverekedtem a légikisasszonyhoz és kértem 2-t kellett kitölteni. MIELŐTT ELHAGYJUK a gépet. (ami nem volt igaz később kiderült), de az üres gépen ott írtam az adataimat, de nem fejeztem be végül. Lent fejeztük be. Egy helyre oda kellet írnom az iskola azonosítómat. Otthon hagytam!!!! De meg volt a gépemen az összes dokumentum PDF-ben. Egy probléma volt nem engedték a gépemet használni. Gondoltam akkor felhívom anyát. Csakhogy otthon Apa 10 percenkénti Wifi keresésre állította be így lemerült. Az ember a pultnál egy nagy B-t írt az egyik cetlimre és egy irodába küldött. Ott egy barátságtalan kínai ember volt a pultnál azt mondta adjam oda az irataimat és üljek le a váróban semmit sem kérdezett. Telefonált. Amíg vártam megnéztem a mappámat és mégis ott volt a lap!!! Anya berakta.Miért nem néztem meg előbb??? Szóltam a kínainak, a barátjával vigyorgott egyet,de elengedett. A reptér olyan nagy, hogy külön busza és metrója van ami elvisz a sok terminál között. Itt ettem az első hamburgeremet ami egy "Little Cheeseburger" volt. Akkora, mint nálunk a rendes.A Minneapolisba tartó gép sokkal kisebb volt, és nem nézett ki annyira biztonságosnak,mint az óceáni gép. A Lufthansa-s takarómat kölcsön adtam egy kendős, fekete arab anyukának a kislánya alá aki aludt. Jó érzés volt az ,hogy egy teljesen más kultúrájú embernek segítettem és megtaláltam vele a hangot szavak nélkül is. Mellém egy szőke lány ült. Később kiderült vallásos volt és 6 hónap után tért haza Franciaországból. Ott fiatalokkal imádkoztak és Bibliát olvastak. Imádott ott lenni. Mondtam neki, hogy szakítanom kellett a barátommal Amerika miatt, de inkább neki is és nekem is hálásnak kell lennünk, hogy megtörtént ahelyett, hogy szomorúak vagyunk, hogy véget ért. Sírva fakadt, először az útja után. Mondtam azt neki, hogy lehet, hogy Isten most vele pont ezt akarta, hogy felismerje, hogy nem jó itt neki Minneapolisban. Mondtam azt is, hogy lehet, hogy ez a 6 hónapja arra tanítja, hogy éljen a jelenben. Ez leírta a naplójában hatalmas betűkkel. A repülés végén azt mondta elmondd egy imát értem, hogy jó legyen itt Amerikában. Én azt kívántam neki, hogy találja meg élete célját. E-mail címet cseréltünk majd írok neki, ha hazaértem és Én is megéltem ezt az" imádtam, de ennyi volt." élményt.